Apacs története

1998-ban Apacs az erdélyi kopóm tiz kis kölyköt szült. Az egyiket egy fiatal házaspárnak adtuk el. Luca már elmúlt egy éves, amikor egy lakótelepi séta során valamitől megijedt és hanyatt-homlok elszaladt. Hiába keresték, hiába ragasztottak ki cédulákat a környéken, telefonáltak a sintértelepre, nem került elő. Több mint egy hónap telt el, amikor egy este csengett a telefonom és egy női hang közölte, nála van az egyik kutyám. Nagyon meglepődtünk, mert nem is sejtettük mi történhetett. Kiderült, hogy a hölgy az Illatos úti telepről kihozta a legrosszabb állapotban lévő kiskutyát (akit valószinüleg másnap elaltattak volna) és a fülébe nyomott törzskönyvi szám alapján kideritette, ki lehet a tenyésztő. A MEOE adta meg a telefonszámunkat. Szerencsére minden kutyáról feljegyeztük, kinek is adtuk el. Rögtön felhivtam Luca gazdáit, akik még aznap elmentek érte. A kedves hölgy teljesen önzetlen volt, nem fogadott el semmit, csak annyit mondott máskor jobban vigyázzanak rá. Luca azóta jól van, sűrün találkozik az Én két kutyámmal és láthatólag kiheverte az átélt megpróbáltatásokat