Különböző
fórumokon gyakran olvashatunk, hallhatunk az utcákat ellepő kóbor kutyákról.
Az állatok egy részének azonban van szerető gazdája, aki kétségbeesetten
kutat elveszett társa után. Nekik szeretnénk esélyt adni eme ingyenes
szolgáltatásunkkal. Az oldalt naponta frissítjük.
Ha találsz egy kutyát, vagy elveszett a kedvenced töltsd ki az adatlapot,
és reménykedj hogy valaki megtalálja. Ezután alaposan tanulmányozd át
a Mi a teendőt?, és fogadd meg a tanácsait. Harmadik lépésnek, pedig (ha
elveszett a kutyád), MENJ EL AZ ILLATOS ÚTRA!!! Hogy ez mennyire fontos,
azt az alábbi levéllel szeretném illusztrálni:
"Kedves Hölgyem! Örömmel értesítem, hogy MEGVAN A KUTYÁNK! Megfogadván
tanácsát, reggel megkértem a papámat, hogy menjen el az Illatos útra,
hátha... Nos persze ott volt a kutyus eléggé leromlott állapotban, így
a papám először kissé bizonytalan volt, főleg azért is, mert a nyilvántartásuk
szerint már 10.-e óta ott volt. Mint kiderült "kis adminisztrációs
hiba" történt, és valójában 14-én került be egy lakossági bejelentés
kapcsán a körnéykünkről. (Hát istenem, vannak még jószándékú emberek!)
Tehát szegénynek még esélye sem lett volna hazajönnie, mint azt már korábban
sokszor tette. Minden esetre nagyon köszönöm a segítséget. Azon most elgondolkodtam,
vajon hány kutyus hal meg ilyen kis adminisztrációs hiba miatt, mielőtt
megtalálják. Üdv. Éva"
Sajnos nemcsak jó szándék vezeti a kutyákat örökbe fogadó embereket!
Ha ismeretlen személy jelentkezik a talált kutyáért, vonjátok be az állatvédő
szervezeteket, akiknél egy átvételi, örökbefogadási jegyzéket kell kiállítani
a kutyákról. A Rex Kutyaotthon Alapítvány foglalkozik ezzel: a telefonszáma:
230-40-80.) Ez lehetővé teszi, hogy a szervezet bármikor utánanézhessen,
ellenőrizhesse a kutya sorsát, rossz sora esetén visszavehesse a kutyát!
Célunk, hogy a kutyakereső.hu oldal a legismertebb kutyakereső oldal
legyen az országban, hogy egy közös adatbázissal a legnagyobb valószínűség
szerint megtalálhassuk elveszett kutyánkat, mivel az itt lévő adatbázis
folyamatos és majdnem mindenki számára elérhető.
Az alább felsorolt lehetőségeket azoknak biztosítjuk, akik nem rendelkeznek
közvetlen Internet hozzáféréssel. Ők is el tudják juttatni a talált vagy
elveszett kutyák adatait, illetve az ott szereplő értesítési címen moderátorunk
folyamatos keresés mellett, valószínűsíthető azonosság után segítségére
lehet.
Bejelentés: 8.00-18.00 óráig
Üzenetrögzítőn: 392-7253
Faxon: 392-7253
SMS-en: 06-20-9-11-21-21
E-mailen: info@kutyakereso.hu
A moderátor: Lantos Juli
|